8380 Hévíz, Dr. Schulhof Vilmos sétány 1. Tel.: +36 83 501 700, Fax: +36 83 540 144
Időpont kérhető: 8:00-14:00, Tel.: +36 83 343 481, E-mail: elojegyzes@spaheviz.hu
Időpont kérhető: 9:00-12:00, Tel.: +36 83 343 481, E-mail: elojegyzes@spaheviz.hu
Dr. Schulhof Vilmos 1874. június 10-én született Budapesten. Oklevelét 1897-ben Budapesten szerezte, azután Berlinben folytatott kórházi orvosi gyakorlatot, majd évekig a Budapesti Általános Munkáspénztár Gyógyintézetében, majd 1901 és 1905 között a budapesti Lukács fürdőben dolgozott, mielőtt Hévízre került. 1906-tól gyakorló fürdőorvosi teendőket látott el Hévízen.
Ifj. Reischl Vencel, Hévízfürdő bérlője gyorsan felismerte, hogy nagyszabású fejlesztési terveihez egy olyan fürdőorvosra van szüksége, aki a fürdő-gyógymód szakértője, akinek élethivatása az alkalmazott gyógymód tökéletesítése, aki a fürdőszezon alatt folyamatosan Hévízen tartózkodik. Ezért 1906-ban szerződést kötött Dr. Schulhof Vilmossal (1874-1944), s a VI-os házban (1911-től Ferenc József ház) egy orvosi rendelőt bocsátott rendelkezésére, ahol magán fürdőorvosként praktizálhatott.
Dr. Schulhof Vilmos élete Hévízen a fürdőidényhez igazodott. A május 1.-től szeptember 30-ig tartó szezon alatt Hévízen praktizált, azt követően pedig visszautazott Budapestre.
A fürdés mellett különböző kezeléseken is részt vettek a betegek. Ezek közül az iszapkezelés (begöngyölés) és a masszázs volt a legelterjedtebb. A szanatóriumban Dr. Schulhof Vilmos irányításával villanykezelésben is részesülhettek a vendégek. A fürdő kedvező hatását – szükség esetén – izzasztással, diétával is kiegészítették. A mozgásszervi betegségekben szenvedők csontjainak erősítésére ezen felül „tejkúrát” is javasoltak az orvosok. A „tejkúra” színhelye a fürdősétányon 1910-ben épült – japán pagodát utánzó – Tejcsarnok volt.
A gyógykúra 1911-ben Dr. Schulhof Vilmos által bevezetett formája az un. Zander gyógymód volt. Schulhof volt az első reumatológus és balneológus, aki tudományos alapokra helyezte a fürdőgyógyászatot. Nagyon korán ismerte fel a dr. Zander Gusztáv svéd orvos nevéhez fűződő gimnasztikai gyógymód jelentőségét, és 1911-ben – feladva a Sorg Szanatóriumban végzett munkáját – a fürdőtelepen megalapította a saját tulajdonában levő Zander-gyógyintézetet, amelyben elektroterápiás laboratóriumi és röntgendiagnosztikai berendezéseket állított fel. A gyógyintézet a csehországi Karlsbad után a második ilyen jellegű intézmény volt Európában.
Tudományos publikációi bel- és külföldi szaklapokban jelentek meg, s a felvetett kérdések ma is a balneoterápia élő problémáiként hatnak. Az említett szakcikkek a „Magyar Balneológiai Értesítő” a „Budapesti Orvosi Újság”, a „Gyógyászat” és a berlini „Zeitschrift für Balneologie” hasábjain láttak napvilágot.
1938-től Dr. Schulhof Vilmos doktor élete kedvezőtlen fordulatot vett. A magyar politikai életben eluralkodott az antiszemitizmus. Egymás után jelenek meg a zsidókat előbb vallási, majd faji alapokon megbélyegző un. „zsidótörvények”. Dr. Schulhof Vilmos bár tovább munkálkodott Hévízen, de tudását már nem kamatoztathatta a szakmai fórumokon, tudományos értekezései ezt követően csak az íróasztal fiókjának készültek.
1944 májusában elkezdődött a vidéki zsidók deportálása, a német koncentrációs haláltáborokba való szállítása. A keszthelyi gettó lakóit – köztük a hévízi zsidókat, Dr. Schulhof Vilmossal együtt – 1944 júniusának végén a zalaegerszegi gyűjtőtáborba szállították, ahonnan 1944. július elején indították útnak a csoportot Auswitzba, a haláltáborba.
A fürdővendégek kiszolgálására Cséby Lajos keszthelyi gyógyszerész 1911-ben megnyitotta a két szobából álló Lótusz gyógyszertárat a tófürdő bejáratával szemben, az újonnan épült Ferenc József-házban (VI-os ház). A gyógyszerész „nagy rátermettséggel nemcsak minden modern kívánalommal és bő anyagraktárral felszerelt, hanem eszthetikailag is tökéletes, szép gyógyszertárt rendezett be” és tartott minden év május 15-ikétől szeptember 15-éig üzemben. A gyógyszertár zöld színű berendezése sok elismerést kapott a vendégektől. A fiók bejárathoz szabad terasz csatlakozott, ahol fehér kerti bútorok álltak a vendégek rendelkezésére.
A „Cséby-patika” vezetését 1927-től, gyógyszerész oklevelének átvétele után fia Cséby Géza (1903-1957) vett át.
Moll Károly 1889. szeptember 7-én született a Sopron vármegyei Simaságon. Édesapja Moll Vilmos a Hohenlohe herceg uradalmi intézője volt trencséni birtokán, akinek halála után a család Pozsonyba költözött. Moll Károly a pozsonyi evangélikus líceumban érettségizett, majd a budapesti egyetemen szerzett orvosi diplomát 1913-ban. Már medikus korában, 1912 és 1913 nyarán dolgozott a pöstyéni gyógyfürdőben; az I. Világháborúban katonaorvos volt először a keleti fronton, majd a Piave mellett Olaszországban. Hadifogságba esett, ahonnan 1918 őszén tért haza. A budapesti egyetem belgyógyászati klinikáján kezdte újra a gyógyító munkát. Letette a belgyógyász, az ideggyógyász valamint a reumatológiai szakvizsgát. 1920 nyarától kezdett a fürdőidényben Hévízen fürdőorvosként dolgozni, ahol a Pöstyénben szerzett tapasztalatait hasznosítani tudta. 1927-től 1939-ig a budapesti MÁV Kórházban dolgozott, ahol megszervezte és vezette a természetgyógyászati és reumatológiai osztályt. Érdeklődése eközben mindinkább a gyógyfürdők, elsősorban Hévíz felé fordult. 1932-től Hévíz gyógyhely vezető fürdőorvosa Dr. Moll Károly lett. Rendelője az Ella villában volt.
Dr. Moll Károly a fürdő gyógytényezőinek felismerésével, kivizsgálásával, szorgos munkájával szerzett magának és Hévíznek hírnevet az európai balneológiában.
Dr. Schulhof Vilmos és Dr. Moll Károly között jó barátság alakult ki. A Dr. Schulhof Vilmos által lefektetett alapokon közösen építették fel Hévízfürdő gyógyászatát.
Dr. Moll Károly több tudományos konferencián is részt vett, tagja volt a Nemzetközi Peloid (gyógyiszap) Bizottságnak. Az 1920-as 1930-as években töretlen munkabírással folytatta a fürdő tudományos népszerűsítését.
1939-ben a Balneológiai Társaság főtitkárává választották; 1943-ban végleg Hévízre költözött, a télen-nyáron működő reumaszanatórium vezetője lett. 1950-ben, az akkor szervezett Állami Gyógyfürdőkórház igazgatóhelyettesévé, a reumatológiai osztály főorvosává nevezték ki.
Az 1953-as évhez fűződik Hévízen a súlyfürdő feltalálása. Az általa bevezetett súlyfürdő Hévíz hírnevét nemcsak az országon belül, hanem külföldön is jelentős mértékben emelte, melyet a szakirodalomból is jól megismerhettek, mint a derékfájások, porcsérv, ischia gyógyítóját.
1968-ban vonult nyugdíjba; ezután magánpraxist folytatott. A mozgásszervi betegségek gyógyításának terén jelentős eredményeket ért el. Nagyon sokat tett a hévízi gyógyfürdő fejlesztéséért, az ottani víz gyógyhatásának hazai és nemzetközi megismertetéséért. Munkásságát több kitüntetéssel honorálták; Hévíz városa - posztumusz - díszpolgárává választotta, és a város egyik terét róla nevezték el.
Dr. Moll Károly felesége Dr. Hoffmann Ilona, Hévíz első orvosnője 1909. augusztus 5.-én született Keszthelyen. Orvosi oklevelét a Pécsi Erzsébet Tudományegyetemen szerezte 1934 júniusában. 1934-től kezdve minden nyáron Hévízen dolgozott.
Hévízfürdő első női reumatológus orvosa 1934-ben nyári fürdőorvosi munkája során ismerkedett meg Dr. Moll Károllyal, amit 1935-ben házasságkötés követett. A férje mellé került a MÁV Kórházba, Budapestre. Itt volt az egyetlen reumaosztály Magyarországon, a reumatológiát csak itt lehetett megtanulni. Három évig volt a belklinikán, majd két évig a reumatológián. 1941-től a Szieszta Szanatóriumban dolgozott, majd a háborút követően végleg Hévízen telepedtek le. A Postás Üdülő vezető főorvosaként dolgozott nyugdíjba vonulásáig.
Dr. Schulhof Ödön (1896-1978) reumatológus, radiológus és balneológus Budapesten született 1896. március 20.-án. Szüleit korán elvesztette, s ezután bátyja, Vilmos nevelte. Vilmos és Ödön féltestvérei voltak egymásnak, mivel azonos apától (Schulhof Samu), de különböző anyától származnak. Vilmos 22 évvel volt idősebb testvérénél, s pályakezdő fiatal orvosként hárult rá hirtelen öccsének eltartása. Ödön számára nemcsak a testvért, hanem az apát is jelentette, sőt pótolta. Ödönre nagy hatással volt bátyjának személyisége és hivatása, s maga is az orvosi pályára lépett. Orvosi oklevelét a Budapesti Orvostudományi Egyetemen szerezte 1918-ban. Az orvosi pályát az egyetem I. számú Belklinikájának gyakornokaként kezdte el, ahol munkatársai a szakszervezet titkárává választották. Ez a közéleti szerepvállalás azonban visszaütött, s a Tanácsrendszer bukása után távoznia kellett az egyetemi klinikáról. Külföldre ment, s 1919-től 1923-ig Berlinben dolgozott, ahol röntgen-intézeti és ortopédiai klinikai munkát végzett. Ezirányú szaktudása később rendkívül gyümölcsözőnek bizonyult. 1923-ban hazatért, és Vilmos bátyja hévízi Zander-Intézetében állt munkába. A Zander-gyógymód nem volt számára ismeretlen, hiszen diákként 1912-ben már dolgozott az intézetben. A hévízi élmények hatására tűzte ki életcéljául a balneológiai-reumatológiai munkát. A legrégebb óta Hévízen praktizáló orvos Dr. Schulhof Vilmos öccse Dr. Schulhof Ödön volt az első röntgenorvos Hévízen, s az első hazai röntgenológus, aki komoly ízületi és csontröntgeneket készített.
A II. Világháború után a fürdőtelep orvosi vezetését dr. Schulhof Ödön gyakorolta, aki a Zander Intézetben rendelt. Itt dolgozott 1948-ig mint röntgenorvos és fizikoterápiás szakorvos, a laboratóriumi diagnosztikai vizsgálatok vezetője, előbb mint bátyja munkatársa, később pedig mint helyettese és utódja. 1945. után újjáalapítója és elnöke volt a Magyar Balneológiai Társaságnak. Az ORFI-ban, amelynek sokáig tudományos igazgatója volt, a reuma és az ezzel összefüggő betegségek gyógyításának hazai iskoláját teremtette meg. Elsők között szorgalmazta és ösztönözte a hazai gyógyvizek gyógyászati hasznosítását. Nyomtatásban megjelent számos balneológiai, fizikoterápiás és reumatológiai munkájában különös figyelmet fordított a Hévízi-tó tudományos kutatására.
Dr. Mikolics Ferenc 1897. január 29.-én született a Zala megyei Söjtörön, földműves családban. A gimnáziumot Zalaegerszegen kezdte el. 6 osztályának elvégzése után 1915-ben be kellett vonulnia katonának. Hamarosan megsebesült s kórházi ápolás mellett tette le osztályvizsgáit és érettségizett le 1917-ben. 1918-ban iratkozott be a budapesti Állatorvosi Főiskolára, ahol 1922-ben állatorvosi oklevelet, majd 1923-ban állatorvos doktori címet szerzett. Elvégezte a Közgazdaságtudományi Egyetemet és a keszthelyi Gazdasági Akadémiát is. Tudását külföldi tanulmányutakon gyarapította, Európa számos egyetemén illetve tudományos intézetében fordult meg. Közreműködésével telepítették be a Hévízi-tóba Észak-Amerika déli vizeiből a szúnyogirtó fogaspontyot (Gambusia affinis) 1939-ben a malária-szúnyog lárváinak irtására.
1935-ben Hévízszentandrás községet állatorvos alkalmazására is kötelezték, amit a földművelésügyi miniszter adott ki. Ezt a rendeletet a község gyorsan teljesítette; a képviselőtestület 1936. május 16.-án tartott ülésén Dr. Mikolics Ferenc állatorvost választotta meg ennek a feladatnak az ellátására.
Mikolics doktor a fürdőhely hús- és élelmiszerhigéniai vizsgálatát látta el, de szükség esetén a község háziállatait is orvosolta, de a gazdáktól általában nem fogadott el érte pénzt.
Hévíz 1950-es, 60-as éveinek egészségügyi életéről nem lehet beszélni dr. Mikolics Ferenc említése nélkül, aki 1938-tól Hévízszentandrás, majd Hévíz állatorvosa volt.
Mikolics doktor a háború után kezdett el foglalkozni humángyógyászattal. Hamarosan zarándokhellyé vált hévízi lakása, de orvos kollégái, kórházi orvosok és egyetemi tanárok is hozzá küldték betegeiket. Az általa gyártott készítmények kiválóan gyógyították a gombás bőrbetegségeket, az asztmatikus betegségeket és a magas vérnyomást.
Dr. Mikolics Ferenc hévízi állatorvos, humánorvosi diploma nélkül saját készítésű (és Milánkovics gyógyszerész által készíttetett) gyógyszereivel ezreket (bőrbetegeket, izületi betegségben, asztmában szenvedőket) gyógyított meg, melyet a gyógyult betegek százainak köszönő levele bizonyított. Érkeztek betegek Angliából, Amerikából, Franciaországból, Svédországból, Bécsből, Moszkvából, sőt még Dél-Afrikából, Fokvárosból is. Mikolics doktor a gyógyszer előállítási költségén kívül pénzt soha nem fogadott el, a betegek „ottfelejtett” pénzét pedig befizette a Tanács pénztárába. 1955-ben a minisztériumtól engedélyt kapott, hogy a pikkelysömör gyógykísérleteit a reumakórházban végezze. Ugyanebben az évben a bázakerettyei olajipari vállalat bőrgyógyászként alkalmazta. 1956-ban szerzői tanúsítvánnyal ismerték el újszerű kéngöngyölési eljárását az izom és ízületi bántalmak kezelésére. Humánorvosi diploma nélküli tevékenysége miatt azonban feljelentette őt az Egészségügyi Tudományos Tanács és a Veszprém megyei Tanács Egészségügyi Osztálya. Mikolics doktort kitiltották a gyógyfürdő-kórház laboratóriumából. A hosszan elhúzódó ügy végén a keszthelyi járásbíróság 1958. szeptember 25.-i tárgyalásán felmentették a „kuruzslás” vádja alól. 1961-ben sikerült szabadalmaztatnia eljárását a gombás bőrbetegségek elleni gyógyszerkészítmények előállítására.
A támadások azonban a sajtóban nem szűntek meg dr. Mikolics Ferenc ellen, amiről a sajtóból mindenki tájékozódhatott. Az Egészségügyi Minisztériummal folyatott vita felőrölte az orvos egészségét 1960-ban lemondott tanácstagságáról majd pár évvel később, 1964 októberében meghalt.
1952. január 1-ével az Egészségügyi Minisztérium kiemelte a Hévízi Reumakórházat a Gyógyfürdő Egyesülés keretéből, és létrehozta a Hévízi Állami Gyógyfürdőkórházat, az Egészségügyi Minisztérium szak-, és főfelügyelete alatt.
Dobrossy doktor feladatának tekintette, hogy az itt dolgozó emberekben a Vendéglátó Vállalattól örökölt kereskedelmi szemléletet egészségügyi szemléletté alakítsa át. Az eddig szálloda jellegű épületekbe bevitték a fonendoszkópot és a mikroszkópot, ezzel is jelképezve a kórházban meginduló egészségügyi munkát.
Az intézet feladata a mozgásszervi megbetegedésekben, szenvedők gyógyítása, továbbá a foglalkozási ártalmak, ficamok és törések utókezelése, illetve gyógyítása volt. A kórház első igazgatójának dr. Dobrossy Bélát nevezték ki, aki balneológiai szakismereteit a budapesti Gellért fürdőből hozta.
Az intézet orvoskara akkor 7 orvosból állt: 3 főorvosból és négy alorvosból. A középkádereknek és egyéb dolgozóknak ugyancsak hősies munkát kellett végezniük a betegellátás érdekében.
Dr. Dobrossy Béla igazgató-főorvos fáradságot nem ismerve mindent elkövetett Hévíz fejlesztése, korszerűsítése érdekében. Munkássága a tófürdő felépítményeinek és környezetének rendezésében csúcsosodott ki.
Dr. Dobrossy Béla kezdeményezésére minden évben Hévízen ülésezett a Hidrológiai Társaság. Ezeken az üléseken elsősorban a hévízen jelentkező problémákat tárgyalták.
A hévízi fürdő háború utáni első népszerűsítő füzetének megírása dr. Dobrossy Béla és Sobók Ferenc nevéhez fűződik, akik 1955-ben az Egészségügyi Minisztérium Egészségügyi Felvilágosítás Osztálya kiadásban egy 31 oldalas füzetben írták le a tó keletkezéséről, vizének összetételéről, gyógyhatásáról, a tó klímájáról, növény és állatvilágáról, a fürdő történetéről szükséges tudnivalókat.
Hévízfürdő fáradhatatlan igazgató-főorvosának; a kiváló szervezőnek, dr. Dobrossy Bélának lelkes építőmunkáját 1955-ben bekövetkezett hirtelen halála törte ketté.
Dr. Dobrossy Béla halálát követően 1955. november 1-én dr. Kun Miklós vette át az Állami Gyógyfürdőkórház igazgatását.
Dr. Kun Miklós zsidó polgári családban született Szegeden 1908. október 21-én. A középiskolát Budapesten végezte s 1926-ban leérettségizett.
Orvosnak készült, azonban a magyarországi egyetemek zárva voltak előtte a numerus clausus miatt. így rokoni segítséggel Prágában iratkozhatott be az orvosi fakultásra, majd Bécsben folytatta az egyetemet. 1932-ben sikerült visszakerülnie a szegedi orvosi karra, s végül is magyar diplomával fejezte be tanulmányait. Szegeden a zsidó kórház kapott munkát. 1937-ben a Gyógypedagógia Főiskola lélektani laboratóriumában helyezkedett el, mint tudományos munkatárs. Következő munkahelye az Országos Izraelita Patronázs Egyesület volt. 1942 tavaszán hívták be először munkaszolgálatra.
Még 1932-ben lépett be az illegális kommunista pártba. A nyilas uralom alatt a Nemzetközi Vöröskereszt főorvos szerepében gyermekotthonokat szervezett az üldözött zsidó gyermekek érdekében.
A háború után lelkesen vett részt az ország egészségügyének újjáépítésében. 1945-ben a párt utasítására Debrecenbe kerül, ahol a Népjóléti Minisztérium szervezésében segédkezik, majd az Anya, Csecsemő és Gyermekvédelmi Főosztály vezetőjévé nevezték ki. Ő szervezte meg a görög menekültek fogadását és elhelyezését. Kun Miklós oly sikeresen végezte a gyermekvédelmi munkáját, hogy 1947-ben az Egészségügyi Világszervezet meghívta a nemzetközi gyermekvédelmi osztály vezetésére, de Olt Károly, az akkori miniszter, mint nélkülözhetetlen munkatársat, nem engedte ki az országból.
1951-ben nézeteltérései támadtak az minisztérium vezetőségével, elhagyta szervezői tevékenységét, és az Országos Ideg és Elmegyógyintézetben, majd bányaorvosként Várpalotán és Ajkán dolgozott. 1952-ben a SZOT felkérésére megszervezte a hévízi szakszervezeti szanatóriumokat, majd 1955. november 1-én átvette az Állami Gyógyfürdőkórház igazgatását.
Dr. Kun Miklós ideggyógyász és pszichiáter lévén, az intézet orvosi munkájába bevezette, és továbbfejlesztette a neurológiai, pszichiátriai szemléletet. Azóta folyik a kórházban aktív mozgásterápia.
Az 1956-os forradalmat követően az érzékeny egyéniségű dr. Kun Miklós, a hévízi kórház igazgatója a politikai eseményekbe is belefáradva kérte Budapestre való visszahelyezését pszichiátriai munkakörbe. Kérésére kinevezték az Országos Ideg és Elmegyógyintézet osztályvezető főorvosává, ahol nyugdíjazásáig 1980. december 31-ig dolgozott.
Az Egészségügyi Minisztérium az Állami Gyógyfürdőkórház új vezetőjének 1957 tavaszán dr. Pregun Albertet nevezte ki. Dr. Pregun Albert 1914-ben született Zajtán. Orvosi oklevelét 1939-ben Budapesten szerezte. A Herczog Klinikán, majd Székesfehérváron dolgozott, ahol kórházigazgatónak nevezték ki. 1953-tól volt az Állami Gyógyfürdőkórház dolgozója, belgyógyász, reumatológus.
Dr. Pregun Albert igazgató a körülményekhez képest próbált mindent megtenni a kórház fejlődése érdekében. Orvoskara akkor 5 főorvosból, 6 alorvosból, két segédorvosból és két rendelőintézeti szakorvosból állt. Nagymértékben elősegítette a betegellátás javulását és az orvosi létszám emelkedését. 1957-ben kisebb tatarozásokat végeztek a Gyógyfürdőkórház egy-egy épületén. Igazgatóságának időszakára esik a fürdőmesterek és gyógy-masszőrök képzésének kezdete. Az intézet területén nagyarányú fásítási kampányt indított.
1959. június 15-től az Egészségügyi Minisztérium dr. Strecker Ottót nevezte ki a Hévízi Állami Gyógyfürdő-kórház igazgatójává.
Dr. Strecker Ottó 1920. január 15-én született Mosonszentjános községben. Édesapja villanyszerelő volt. 1939-ben Győrben érettségizett a Bencés Gimnáziumban, majd 1944-ben orvosi oklevelet szerzett a Budapesti Pázmány Péter Orvostudományi Egyetemen. Egyetemi évei alatt két félévet hallgatott a jénai, a berlini és müncheni egyetemen. Doktorrá 1944. október 28-án avatták. Mint körzeti orvos 1944-től 1950-ig Mosonszentjános községben élt és dolgozott. 1945-ben a hat községbeli orvos közül egyedül ő nem tartott a visszavonuló németekkel. Rendelkezésére állt, mind a német, a magyar, mind a Vörös Hadsereg sebesültjei számára. Munkája elismeréseként a Szovjet Parancsnokságtól Vöröskeresztes félhold kitüntetést kapott. A háború után egy évig Burgenland magyarok lakta területén is működött, mint körzeti orvos. Mosonszentjánoson mint első üzemorvos, MÁV pályaorvos, határőrségi orvos, politikai téren pedig az MKP községi szervező titkárként dolgozott. „Cselédkönyves” éveit 1950 január 1.-től a mosonmagyaróvári tüdőgyógyászaton töltötte. 1955-ben a győri Honvéd Kórház parancsnok-helyettese, 1956-ban parancsnoka lett. A forradalom alatt megőrizte az intézmény kórház jellegét, ellátta a mosonmagyaróvári sortűz áldozatait. 1957-től 1959-ig a Győri Katonakórház reumatológiai osztályának vezető főorvosa volt, ahol Hévízre költözéséig katonaorvosként tevékenykedett, egyben törzspárttitkár is volt. 1945-től volt az MKP, 1948-tól az MDP, 1956-tól az MSZMP tagja.
Dr. Strecker Ottó, az új igazgató nagy elszántsággal fogott a munkához. Elhatározta a gyógyfürdő-kórház teljes felújítását és korszerűsítését, a gyógyhely folyamatos üzembe tartása mellett. A felújítást, a közművesítés befejezését, az új betegkönyvtár, eszpresszó, a téliesített étterem elkészítését öt évre tervezte. Az ötéves rekonstrukciós terv végére egy új 500 személyes téli-fürdő építését is tartalmazták a tervek.
„A mozgásszervi betegek rehabilitációja, a munkaképesség, munka- és életkedv visszaadása nemcsak új módszert testesített meg a gyógyításban, hanem új szemléletet is hozott, melynek a lényege az, hogy a gyógyítás központjában nem a betegség áll, hanem a beteg ember.” – vallotta Strecker Ottó.
Dr. Strecker Ottó igazgató-főorvos a napi gyógyító munka mellett megkövetelte a szakmai továbbképzést, a tudományos kutatómunkát is orvosaitól, amelynek eredményeként számos kitűnő tudományos értekezés jelent meg nemcsak az igazgató, de a szakorvosok tollából is. Hévíz a magyar balneológiai és reumatológiai kutatások egyik fontos bázisává vált.
Dr. Strecker Ottónak volt köszönhető a víz alatti masszázs és az ultrahangkezelés Hévízen való bevezetése. Az igazgató-főorvos közben kutatta a tó gyógyító mechanizmusának biokémiai magyarázatát is.
Dr. Strecker Ottó, a Magyar Reumatológiai Társaság alelnöke, a Balneológiai Társaságban sokáig mint elnökhelyettes működött, volt a Nemzetközi Iszap Kongresszus Orvos szekciójának az elnöke, 1964-ben megkapta a Kiváló Orvosi címet, 1968-ban elnyerte a Munka érdemrend ezüst fokozatát, 1969. május 12-én a belügyminiszter a Haza szolgálatáért érdemérem arany fokozatával tüntette ki.
A ’70-es, ’80-as években a nyírádi bauxitbánya nagyarányú vízkivételének következtében a Hévízi-tó vízhozama jelentősen lecsökkent. A kórház igazgatója megpróbált fellépni a vízkivétel csökkentésére, de a „stratégiai” fontosságot élvező nehézipari lobby ellen az adott politikai légkörben nem tudott hatékonyan fellépni. A problémákat csak fokozta, hogy 1986. március 3-án, hétfőn hajnalban kigyulladt és leégett a hévízi tófürdő központi épületegyüttese. Az igazgatót az ellenőrzés hiánya miatt elmarasztalásban részesült. A döntést követően dr. Strecker Ottó lemondott a Magyar Reumatológiai Egyesületi elnöki, és a Magyar Balneológiai Egyesület alelnöki tisztségéről, és a Magyar Rehabilitációs Társaság Szakmai Kollégiumi tagságáról. A szociális és egészségügyi miniszter 1987. március 1.-től dr. Balogh Zoltán orvos, reumatológus személyében miniszteri biztost neveznek ki a hévízi kórház élére. A leégett tófürdő épületeket 1988-89-ben építették újjá. Minden ünnepélyes ceremónia nélkül 1989. szeptember 8-án vehette birtokba a közönség az újjáépített fürdőszárnyat. Ezt a szép pillanatot azonban már nem élhette meg a kórház egykori vezetője. Néhány nappal a tófürdő átadása előtt, 1989. augusztus 25-én, életének 69. évében elhunyt dr. Strecker Ottó a Hévízi Állami Gyógyfürdőkórház nyugalmazott igazgatója.
